Köszöntő Hírek Önkormányzat Képviselő-testület Intézmények Civil szervezetek

Pátka

Hirek Pátkai hírekPályázati hírek

Vissza a főmenübe

 

 

 

 

   
Untitled Document

 

 


Pátka község Önkormányzat pályázata a civil szervezetek támogatásához - 2016.03.23. ›››

Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Köznevelési és Kulturális Bizottság véleményezésével a civil szervezetek támogatásáról szóló 7/2015.(II.26.) rendeletének 8. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet a civil szervezetek számára.

A pályázat célja: A pályázat célja a civil szervezetek 2016. január 01. és december 31. között megrendezésre kerülő programjainak, rendezvényeinek támogatása a turizmus jegyzében a település népszerűsítésében, valamint az érintett szervezetek 2016. évi működési költségeihez való hozzájárulás.

A rendelkezésre álló keretösszeg A és B résznél 450.000 Ft.
A pályázatban részt vehet Pátka község területén ténylegesen működő civil szervezetek és egyházak, akinek
okiratai a jogszabálynak megfelelnek.

A pályázat beadási határideje: 2016. március 31.

A pályázati felhívás és kitöltendő űrlap az alábbi helyen érhető el:


Pátka község Önkormányzat pályázata a civil szervezetek támogatásához - 2015.03.20. ›››

Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Köznevelési és Kulturális Bizottság véleményezésével a civil szervezetek támogatásáról szóló 7/2015.(II.26.) önkormányzati rendelet 8. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet a civil szervezetek számára.

A pályázat beadási határideje: 2015. március 31. 14:00 óra

A pályázati felhívás és kitöltendő űrlap az alábbi helyen érhető el:


Pátka község Önkormányzat pályázata a civil szervezetek támogatásához - 2014.03.28. ›››

Pátka Község önkormányzata közzéteszi a civilszervezetek támogatására kiírt 2014. évi pályázatát, melynek beadási határideje 2014.03.31.

A kiírt pályázat kitöltendő adatlapja az alábbi helyen érhető el:


Pályázat egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatására hazai és határon túli egyházi szervezeteknek - EGYH-EOR-14 - 2013.10.28 ›››

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdetett egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása céljából. A pályázat célja az egyházi hitéleti vagy közfeladatot ellátó, műemlék ingatlanok védelmének, felújításának, bővítésének, valamint egyéb szükséges egyházi felújítási, építési beruházások támogatása


Pályázat egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatására hazai és határon túli egyházi szervezeteknek - EGYH-KCP-14 - 2013.10.28 ›››

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdetett egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása érdekében. A pályázat célja az egyházi közösségek hitéleti, kulturális, oktatási, közösségépítő és felzárkóztató tevékenységével szorosan összefüggő helyiségek felújításának, kialakításának illetve működtetésének támogatása.


Pályázati felhívás – civil szervezetek és kezdeményezések részére a NÓRA-HÁLÓZAT-hoz való csatlakozáshoz- 2013.10.16.›››

A JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány országos gender-tudatos munkaerőpiaci tanácsadó hálózatának kialakításához és helyi Nóra-pontok fenntartható működtetéséhez várja a gyermekvállalás miatt inaktívvá váló nők segítése, a nők esélyegyenlőségének előmozdítása iránt elkötelezett női civilek és/vagy női projektek megvalósításában tapasztalatot szerzett munkaerőpiaci szervezetek, esetleg egyéb csoportok – jelentkezését.


Vad klikk – Fotópályázat - 2013.10.16 ›››

A CEEweb a Biológiai Sokféleségért és a Bolgár Biodiverzitás Alapítvány fotópályázatot hirdet két kategóriában. A pályázat célja fotók beküldése a következő kategóriákban: Tájképek a vadonban - Mutasd meg a gépeddel Európa védett területeinek és Natura 2000 helyszíneinek a szépségét. Fotózz természetes élőhelyeket, területeket: hegyeket, gazdag réteket, homokdűnéket, tengerpartokat vagy vizes élőhelyeket. Vadon élő fajok - Fotózz európai vadállatokat vagy vadon élő növényeket természetes élőhelyükön.


Pályázat Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz (ÚMVP) kapcsolódó képzések támogatására - 2013.10.16.›››

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közleményt adott ki az ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó mező- és erdőgazdasági képzések tárgyában nyújtandó támogatás igényléséről.


A kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2013. évben nyújtandó támogatás kifizetésének igénylése - 2013.10.16.›››

A kiadott közlemény a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2013. évben nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 62/2013. (VII. 24.) VM rendelet alapján a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzése (a továbbiakban: kertészeti gép) jogcím keretében a 2013. évben nyújtott támogatás kifizetésének igénylésének részletes rendjét határozza meg és a támogatás kifizetésének igényléséhez kapcsolódó elektronikus felületen benyújtandó formanyomtatványokat rendszeresíti.


Szociális innováció - "Gazdasági lehetőségek hátrányos helyzetű közösségek számára" UNICREDIT Társadalmi Célú Projekt, 2013-2014- 2013.10.16.›››

Az UniCredit Alapítvány és az UniCredit Bank Hungary Zrt. elkötelezett a gazdaság fenntartható fejlődése és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése iránt. A rendelkezésükre álló eszközökkel olyan szervezeteket és kezdeményezéseket szeretnének segíteni, amelyek maguk is a fenntartható gazdasági fejlődés célját szolgálják, és sokat tesznek a gazdasági esélyegyenlőség megteremtéséért. Ennek szellemében az UniCredit Alapítvány pályázatot ír ki magyarországi székhelyű, non profit (civil, nem kormányzati) alapítványok és egyesületek valamint szociális szövetkezetek számára. Az "UniCredit társadalmi célú projekt" pályázatra (Pályázat) már kidolgozott és működő projekteket (Projekt) lehet beadni. Újonnan induló kezdeményezés a jelen pályázat keretében nem támogatható. A pályázat célja olyan, a pályázók által vitt projektek támogatása, amelyek egyéneket és családokat segítenek hozzá, hogy saját erőfeszítéseik és tevékenységük révén javítsanak megélhetésükön.


5 pályázat a vidéki élet jobbá tétele érdekében - 2013.10.16 ›››

A vidékfejlesztési és mezőgazdasági támogatások nem tartoznak a legnépszerűbb pályázatok közé. Pedig sok ember megélhetése függ ezektől. Sőt, még több ember élete, életminősége függ ezektől. Íme 5 pályázat, amely a vidéki életminőség javításához is hozzájárul:

  1. Jobban élni! – Magyarországi Falumegújítási Díj 2013. – Pályázat példaszerű falumegújítási tevékenységek díjazására – A pályázat célja felkutatni, díjazni és reflektorfénybe állítani azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. Határidő: 2013. október 18.
  2. Pályázat erdei közjóléti létesítmények megvalósításának támogatására – A pályázat célja: támogatást lehet igényelni erdei kirándulóhely, pihenőhely és tanösvény kialakítására, valamint 6 méternél magasabb erdei kilátó építésére. Határidő: 2013. november 29.
  3. Pályázat nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására – A támogatás célja a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvény szerinti nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatása. Határidő: 2013. november 3.
  4. KAP Kommunikációs Díj 2013 – Pályázat a legjobb uniós agrárpolitikai projektek díjazására – A pályázat célja a közös agrárpolitikához kapcsolódó, 2011. január 1-én vagy azt követően kezdődött projekt beküldése, megmérettetése, díjazása. Nevezés: 2013. október 21-én, hétfőn délig.
  5. Pályázat Bemutató Üzem cím elnyerésére, innovatív technológiák bemutatására. A pályázat célja Bemutató Üzem cím elnyerése és bemutató üzemi programok megvalósítása. A támogatási kérelmek benyújtása folyamatosan történik 2013. szeptember 1-től 2014. június 30-ig..

Örökös Zöld Óvoda – Pályázat a környezeti nevelést fontosnak tartó óvodák részére - 2013.10.16 ›››

A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum pályázatot hirdetett a "Örökös Zöld Óvoda″cím elnyerésére a "Zöld Óvoda" címet korábban már három alkalommal elnyert óvodák részére. A pályázat célja az "Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerése, ezen keresztül az óvodás korosztály élményekre és tapasztalatra építő környezeti nevelésben részesítése.


A Zöld Ipari Innováció programterület aktuális pályázati felhívásai - 2013.10.16 ›››

A "Hulladék mennyiségének és a levegő, víz, talaj szennyezésének csökkentése (1. alprogram)" illetve a "Környezetbarát termelési technológiák fokozottabb használata (2. alprogram)" központi pályázati felhívás (érvényes: 2013. október 11-től)


Megjelent a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram képzési pályázata - 2013.09.19.›››

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kiírta a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram következő pályázatát. A pályázat célja nem-formális képzések támogatása, amelynek elvégzésével a fiatalok szociális, környezeti érzékenysége, a tudatos felnőtt életre való felkészülése, állampolgári kompetenciája fejlődik. A pályázati program minimum 15 fővel és legalább 16 órában megvalósuló, a nem-formális tanulás módszereire épülő, elsősorban az alábbi témákat feldolgozó képzési programokat támogatja. A támogatást gyermek és ifjúsági célokat megvalósító szervezetek vehetik igénybe.


Capa Projekt – Kortárs vetített képek – Fotópályázat a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kiállításán való részvételre - 2013.09.19 ›››

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ fotópályázatot hirdet egyéni alkotók, alkotócsoportok valamint művészeti képzéssel foglalkozó közép- és felsőfokú oktatási intézmények részére. A pályázat célja egy rendhagyó, vetített álló- és mozgóképeket bemutató kiállítási anyag összegyűjtése a Capa centenárium alkalmából


Microsoft Office 365 licensz adományozás civil szervezeteknek - 2013.09.19.›››

Microsoft az "Office 365 for NGOs" nevű szoftveradományozási programja keretében világszerte, így hazánkban is lehetővé tette a Microsoft Office 365 elérhetőségét, melynek segítségével bárhol elérhetik a webalapú Office-alkalmazásokat és – dokumentumokat.


Pályázat műemlékek helyreállításának és képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatására - 2013.09.19 ›››

A Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma pályázatot hirdet műemlékek helyreállításának és képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatására. A pályázat célja Műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatás.


Új név, új program: Erasmus+ – Beruházás Európa ifjúságába - 2013.09.01.›››

2013-ban véget ér az Egész életen át tartó tanulás program és 2014-től Erasmus+ néven indul az oktatást, képzést, az ifjúsági területet és a sportot is magában foglaló új program. A program célja, hogy a résztvevők fejlesszék készségeiket, és ezáltal növeljék foglalkoztatási esélyeiket. Továbbra is nagy jelentőséggel bír az oktatási és képzési rendszerek korszerűsítésének támogatása. A legfontosabb változások: egyszerűbb, könnyebb, felhasználóbarát pályázati rendszer, ráadásul a program szabályait, a támogatások jogcímét, szerkezetét egységesítik.


Pályázat veszélyeztetett helyzetű műemléképületek állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatására - 2013.09.19 ›››

A Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma pályázatot hirdet veszélyeztetett helyzetű műemléképületek veszélyelhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatására. A pályázat célja veszélyeztetett helyzetű műemléképületek veszélyelhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatása.

Pályázat régészeti lelőhelyek tudományos célú feltárásának és állagmegóvásának támogatására - 2013.09.19 ››››

A Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma pályázatot hirdet régészeti lelőhelyek tudományos célú feltárásának és állagmegóvásának támogatására. A pályázat célja a közhiteles nyilvántartásban szereplő régészeti lelőhelyek tudományos célú feltárásának és állagmegóvásának támogatása.

Közeledik a Fiatalok Lendületben Program következő beadási határideje - 2013.09.01.›››

Hamarosan itt van a Fiatalok Lendületben Program következő beadási határideje. 2013. október 1-ig kell eljuttatni a Magyar Nemzeti Irodának a pályázati anyagukat azoknak a szervezeteknek, akik a Program valamelyik fő célkitűzésével kapcsolatos projektre szeretnének támogatást elnyerni. A Fiatalok Lendületben Program célja a nemformális nevelési programok támogatása fiatalok számára.

Az NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda pályázati tanácsadó napokat rendez azoknak, akik pályázat benyújtását tervezik Fiatalok Lendületben Program keretében a 2013. október 1-es pályázati határidőre.


Pályázat külföldi ösztöndíjakra a 2014/2015 tanévre – A Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázati kiírása - 2013.09.01.›››

A Balassi Intézet Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanévben külföldi felsőoktatási intézményekben megvalósuló ösztöndíjakra: egyetemi részképzésre, teljes képzésre, doktori képzésre, hosszú és rövid tanulmányútra, illetve a 2014 nyarán megrendezésre kerülő nyári egyetemi kurzusokon való részvételre.Az ösztöndíjak célja hosszú és rövid tanulmányutak, nyári egyetemek, teljes képzés, részképzés, illetve teljes- és rész doktori képzés támogatása.


10 nagyszerű fotópályázat, amire érdemes benevezni - 2013.09.01 ›››

A palyazatmenedzser.hu oldal összeállított egy olyan listát, amely a közelmúltban megjelent, még aktuális fotópályázatokat tartalmazza. Van amelyik kifejezetten fotópályázat, van olyan, amelyik egy összetettebb művészeti pályázat, melynek részeként lehet fotókat is beküldeni

Újra elérhető három területfejlesztési ÁROP pályázat- 2013.09.01 ›››

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség újra megnyitotta a következő ÁROP pályázatokat:
1.Területfejlesztési tevékenység támogatása a KMR régióban - ÁROP-3.A.3
2.Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára - ÁROP-1.2.11/A
3.Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása - ÁROP-1.2.11-2013


Pályázat kedvezményes vállalkozásfejlesztési szolgáltatások elnyerésére mikro-, kis- és középvállalkozások számára - 2013.09.01.›››

A PONT-E Alapítvány vállalkozásfejlesztési pályázatot hirdet mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A pályázat célja a pályázó vállalkozás élénkítésére, átszervezésére és megújítására, üzleti értéknövelésére vonatkozó fejlesztési tevékenység megvalósítása 50%-os, vissza nem térítendő pénzügyi támogatással.


Szent Imre-ösztöndíj 2013 - 2013.08.25.›››

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal.


OTP Otthonteremtő Pályázat örökbefogadó és nevelőszülői családok támogatása céljából - 2013.08.25.›››

A Humanitás Szociális Alapítvány az OTP Bank Nyrt. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával szociális pályázatot ír ki a nevelőszülői családok és örökbefogadott gyermekeket nevelő családok támogatása, lakásuk korszerűsítése és jobb életkörülményekhez segítése céljából. A pályázat fő célja a pályázók tulajdonában vagy használatában lévő lakóházak, lakások komfortnövelő, energiahatékonyság növelő, korszerűsítési, a fenntartási/üzemeltetési (rezsi) költségeket csökkentő munkálatok és beruházások támogatása.


Erste "Jövőt teremtünk!" – Pályázat az ÁlomÉpítők jótékonysági, otthon-felújítási programban való részvételrel - 2013.08.25.›››

Az Erste Bank Hungary Zrt. Erste "Jövőt teremtünk!" név alatt programot hirdet, melyre pályázatot hirdetett, és várja családok jelentkezését. Nehéz helyzetbe került, és szeretné családját biztonságban, szép környezetben tudni? Ismer olyan családot, aki igazán megérdemli a segítséget, mert otthona lassan lakhatatlanná válik, és a problémát nem tudják egyedül megoldani? A beérkezett pályázatok közül egy család otthonát az Erste Bank és a VIASAT3 ÁlomÉpítők csapata közösen újítja fel!


Különleges települési szokások – E.On önkormányzati fotópályázat - 2013.08.25 ›››

A E.ON Energiaszolgáltató Kft. fotópályázatot hirdetett települési önkormányzatok részére. A pályázat célja: az adott településen egyedi, különleges hagyomány, jellegzetes szokás bemutatása.

Víz és Jövő – Fotópályázat a Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Éve és a Budapesti Víz Világtalálkozó kapcsán - 2013.08.25 ›››

A Magyar Fotográfusok Háza és az Indafotó fotópályázatot hirdet Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Éve és a 2013. október 8-11 között megrendezésre kerülő Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából. Víz és Jövő - Fotópályázat A pályázat célja a Víz és Jövő kapcsolatrendszerének megörökítése, a vízről való gondolkodás elősegítése. A kiírók olyan fotókat várnak, amelyek konkrét képekkel mutatják be a víz fogalmát, de olyanokat is, amelyek általános jellegzetességekre építkezve jelenítik meg magát a vizet és annak sajátosságait..

Sony World Photography Award 2014 – Nemzetközi fotópályázat - 2013.08.25 ›››

A World Photography Organisation fotópályázatot hirdetett "2014 Sony World Photography Award" elnevezéssel. A pályázat célja: fotók beküldése és megmérettetése különböző kategóriákban a 25 000 dolláros fődíjért.

Pályázati kiírás Zöld Óvoda 2013 cím elnyerésére - 2013.08.25.›››

A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára "Zöld Óvoda 2013" cím elnyerésér


EngAme Ösztöndíj – Pályázat mentorprogramban és IELTS vagy TOEFL nyelvvizsga felkészítésben való részvételre - 2013.07.22.›››

Az EngAme Nemzetközi Oktatási és Tanácsadó Iroda pályázatot hirdet 2014-ben érettségiző diákok számára. A pályázat célja, hogy olyan ambíciózus, jó képességű diákoknak is lehetőséget kínáljon a külföldi továbbtanulásra, akiknek az anyagi helyzete az ebbe az irányba vezető első lépésekhez nem adott. A kiíró a meghirdetett pályázaton egy győztest hirdet, aki díjmentesen vehet részt 254.000 forint értékű mentorprogramban, amelynek sok más mellett része a megfelelő ösztöndíj elnyerésében való segítségnyújtás. A pályázók köre: 2014-ben érettségiző diákok.


Esély a tanulásra – Pályázat támogatott képzéseken való részvételre- 2013.07.22 ›››

A Szent Gergely Népfőiskola pályázatot hirdet a 2013-14-es tanévre támogatott képzéseken való részvételre. Az oktatási pályázat célja támogatott tanulmányi státuszok betöltése, általános célú, iskolarendszeren kívüli felnőttképzési programban való részvétel. Pályázók köre: 18-60 éves magánszemélyek.


Angliai természetvédelmi ösztöndíj 2013-2015 – Pályázat pályakezdő fiatalok, munkavállalók és munkanélküliek számára - 2013.07.22.›››

A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány természetvédelmi ösztöndíjat hirdetett munkavállalók, munkakeresők, pályakezdők és munkanélküliek részére a természetvédelem szakterületén angol nyelvű szakmai továbbképzés céljából. A pályázat célja egy 12 hetes természetvédelmi nyelvi ési természetvédelmi gyakorlaton való részvétel. Pályázhatnak magánszemélyek: pályakezdő fiatalok, munkavállalók és munkanélküliek számára nyitott felső korhatárra való tekintet nélkül (alsó korhatár 18 év).


Felhívás 2013. évi táborozásra a Vértes-Gerecse területén- 2013.06.17.›››

A vándortábort több helyszínen tervezik, ahol különböző szakmai programokon vehetnek részt az érdeklődők, különösen a 16-25 éves korosztály. A Vértes-Gerecse projekt célja olyan 5 napos bentlakásos tábor megszervezése - és megfelelő számú érdeklődő esetén 2013. augusztusban lebonyolítása - amely a térségben már elismert és nagy tapasztalattal rendelkező előadókra, táborvezetőkre épít. Mindig a témának leginkább megfelelő helyszínen töltenek el az érdeklődők 1-2 napot, ahol a gyakorlatban azonnal megtekinthetik az elméletben megismert információkat. A táborban a részvétel ingyenes a programokra, illetve a szállás tekintetében félpanziós ellátással.


Meghirdették a Nemzeti Tehetség Program pályázatokat - 2013.06.05 ›››

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program pályázatok. A pályázatokon összesen 802 millió forint támogatást igényelhetnek köznevelési és felsőoktatási intézmények, civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve a Tehetségsegítő Tanácsok.

Kiemelt pályázatok:

1. Pályázat hazai és határon túli együttműködéssel megvalósuló nyári tehetséggondozó programok, tehetséggondozó műhelyek és hozzájuk kapcsolódó szaktáborok támogatására – NTP-TSZT-MPA-12.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatot hirdet hazai és határon túli együttműködéssel megvalósuló nyári tehetséggondozó programok, tehetséggondozó műhelyek és hozzájuk kapcsolódó szaktáborok támogatása céljából a Nemzeti Tehetség Program keretén belül.

2. Pályázat a hazai és nemzetközi jó gyakorlatok adaptálásának támogatására – NTP-JGYA-MPA-12.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatot hirdet hazai és nemzetközi jó gyakorlatok adaptálásának támogatása céljából a Nemzeti Tehetség Program keretén belül.

3. Pályázat idegen nyelvi kompetencia fejlesztését segítő idegen nyelvi nyári táborok támogatása céljából – NTP-INYK-MPA-12

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatot hirdet idegen nyelvi kompetencia fejlesztését segítő idegen nyelvi nyári táborok támogatása céljából a Nemzeti Tehetség Program keretén belül.

4. Pályázat óvodai tehetségsegítő programok, erdei óvodai programok támogatására a Nemzeti Tehetség Programban– NTP-OTM-MPA-12

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatot hirdet az óvodai tehetségsegítő programok, erdei óvodai programok támogatására a Nemzeti Tehetség Program keretén belül


Erasmus társadalmi vállalkozóknak – Felhívás vállalkozóknak - 2013.06.02.›››

A Demokratikus Jogok Fejlesztésért Alapítvány (DemNet Hungary) felhívást tett közzé az általa szervezett "Erasmus társadalmi vállalkozóknak" elnevezésű képzésen való részvételre. Az Erasmus fiatal vállalkozóknak egy európai csereprogram, amely abban segít új vállalkozóknak, hogy a kis- vagy középvállalkozásuk irányításához szükséges készségeket elsajátíthassák azáltal, hogy 1-6 hónapot töltenek olyan más európai országban működő vállalkozásnál, amelyet tapasztalt vállalkozó irányít.


Az Év Példaképe 2013 – Pályázat fiatal vállalkozók elismerésére - 2013.06.02 ›››

A Példakép Alapítvány ötmillió forintos fődíjjal járó pályázatot írt ki fiatal vállalkozók díjazására. A pályázat célja a társadalomnak és a fiatal generációnak példát mutató vállalkozásokat vezető fiatal vállalkozók elismerése.


Jó embert keresünk! – A Médiaunió Alapítvány pályázata Magyarország inspiráló példaképeinek megtalálására - 2013.06.02 ›››

Médiaunió Alapítvány pályázatot hirdet a 2013-as "Jó embert keresünk – Keressük Magyarország példaképeit" kampányának részeként. A pályázat célja: Jelöléseket várnak olyan magyar emberekre, akik önzetlenül segítenek egy közösségnek, időt áldoznak arra, hogy mások élete jobb legyen, támogatnak másokat tudásukkal, munkájukkal vagy adománnyal, vagy akiknek életszemlélete, kitartása, a mód, ahogy életüket, saját sorsukat irányítják, tanulságos lehet másoknak, példaként állítható mások elé.


Ágens Nemzetközi Digitális Fotópályázat - 2013.06.02 ›››

Az Ágens Reklám és Kereskedelmi Kft. 2013-ban is kiírta az Ágens Digitális Fotópályázatot. A fotópályázatra két kategóriában lehet fotókat beküldeni: Általános/General – color és Általános/General – monochrom.

Pályázat honlap és webshop kialakítására vállalkozásoknak, civil szervezeteknek - 2013.06.02.›››

A Starsoft Kft. pályázatot írt ki online üzleti kommunikáció támogatása, honlap és webshop kialakítása céljából. A pályázat célja: online üzleti kommunikáció kialakítása egy weboldalon keresztül – és/vagy online kereskedelem kialakítása egy webshopon keresztül.


Szomszédünnep 2013 – Felhívás szomszédünnepek szervezésére országszerte - 2013.05.28.›››

A Hungarofest Nonprofit Kft. 2013. június 1-én, szombaton, immár negyedszer hirdeti meg a Szomszédünnepet.A Szomszédünnep célja, hogy a városokban, településeken, ugyanazon a szűk területen belül, mégis egymástól elszigetelten élő emberek, akik nap mint nap egymás mellett szállnak be az autóba munkába induláskor, akiknek egy iskolába járnak a gyermekeik, akik ugyanabban a parkban futtatják a kutyáikat, akik minden nap ugyanabban a boltban vásárolnak be munka után – egyszóval a szomszédok, akik látásból már jól ismerik egymást, szót váltsanak egymással.


Heineken egyedi dekoráció tervezése sörösdobozokból, üvegekből és rekeszekből – Pályázat vendéglátóhelyeknek 2013.05.28.›››

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. és a Design Terminál designpályázatot hirdet szórakozóhelyek dekorálása céljából. Heineken designpályázat Heineken designpályázat A pályázat célja: a Heineken sörök dobozainak, rekeszeinek és üvegeinek kreatív és innovatív használatával figyelemfelkeltő látványelemek tervezése szórakozóhelyekre.


CIP Eco-Innovation 2013 – Pályázat öko-innovációs termékek és szolgáltatások támogatására - 2013.05.28 ›››

Az Európai Bizottság öko-innovációs pályázatot hirdetett kiemelkedő technológiák, termékek és szolgáltatások piaci megjelenésének és elterjesztésének támogatására. Az öko-innováció célja a fogyasztási és termelési szokások megváltoztatása, illetve a folyamatosan fejlődő technológiák, termékek és szolgáltatások révén a környezetterhelés csökkentése.


André Kertész természetfotó-pályázat- 2013.05.28.›››

Szigetbecse Községért Közalapítvány természetfotó pályázatot hirdet. A fotópályázat témája:
1. Élet az erdőben, mezőn, vízben.
A pályázat célja a természetben élő növények, állatok bemutatása.
2. Túrázz, hogy láthass!
A pályázat célja a mozgás örömének és a természet szépségeinek a bemutatása, ezen keresztül a szabadidősport megszerettetése.


Parlagfűmentes környezetért – Pályázat önkormányzatoknak és településüzemeltető vállalatoknak - 2013.05.28 ›››

A Kwizda Agro Hungary Kft. pályázatot hirdet önkormányzatok és az önkormányzati tulajdonban lévő városüzemeltetési nonprofit szervezetek részére parlagfű irtás támogatására. A pályázat célja: három nyertes város támogatása, nyertesenként 100-100 liter GLIALKA STAR gyomirtó szerrel.


Mese határon innen és túl – Meseíró pályázat óvodapedagógusoknak- 2013.05.28.›››

A Mesekert Óvoda mesepályázatot hirdet határon innen és túl óvodapedagógusok számára A mesepályázat célja 3-10 éves korosztálynak szóló mesék beküldése.


Pátka község Önkormányzat civil szervezeti támogatások II. fordulós pályázata családi napközi eszközbeszerzésére - 2013.05.24. ›››

Pátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kihirdeti a 2013. évi civil szervezeti támogatások II. fordulós pályázatát. A pályázat célja a civilszervezetek, egyházak 2013. január 1. és december 31. közötti most induló, vagy már működő családi napközi eszközbeszerzésére támogatása valamint az érintett szervezetek 2013. évi működési költségeihez való hozzájárulás.

Az önkormányzati határozat és a pályázat kiírás az alábbi helyen érhető el:


Kiírták a 2013-as Szociális Földprogram pályázatot 2013.05.17. ›››

2013-ban a Szociális Földprogram keretében 250 millió forintra pályázhatnak azok az intézmények, amelyek magas a munkanélküliséggel küzdő településen működnek.A program a hátrányos helyzetű települések lakóinak megélhetését biztosítja azzal, hogy munkalehetőséget teremt, és az elkészült ételeket a rászorulóknak, szociális intézményeknek is eljuttatják.

.A kiírt pályázat megtalálható a következő weboldalon:


A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázati közleményei 2013.05.04.›››

Javított kitöltötő progarm pályázatokhoz.


Az Erzsébet-program 2013-ban sikeresebb, mint tavaly volt - 2013.05.04. ›››

Az Erzsébet-program keretében 2013-ban közel 135 ezer ember részesül üdülési támogatásban, ebből több mint 72 ezer gyermek jut üdülési és táborozási lehetőséghez, köztük nagyon sok olyannal, akik valószínűleg nem jutott volna el táborozni.Jelenleg 16 olyan Erzsébet tábor van, amelyre még május 20-ig be lehet adni a jelentkezést.

.A kiírt pályázat megtalálható a következő weboldalon:


KITELJESEDÉS - Kampány A Nőkért 2013 - A Marie Caire ösztöndíjpályázata nőknek - 2013.04.23,›››

A Sanoma Media Budapest Zrt., a Marie Claire magazin magyarországi kiadója 2013-ban is támogatja a magyar nőket, és segíti abban, hogy megvalósíthassák az elképzeléseiket, ezért pályázatot hirdet az önmegvalósítás, a tettrekészség és az aktivitás jegyében “KITELJESEDÉS – Kampány A Nőkért 2013" elnevezéssel. Pályázhat minden, 18. életévét betöltött, magyar állampolgárságú nő, akinek konkrét elképzelése van arról, hogy az ösztöndíj összegét hogyan szeretné felhasználni a tervei megvalósításához.


Az légy, aki vagy – Pályázat életmódátalakítás programon való részvételre- 2013.04.23,›››

A Hipszter Coach meghirdeti a Lifestyle makeover (életmódátalakítás) programot, melyre pályázatot hirdet. A pályázat nyertese 365 napra igénybe veheti a Hipszter Coach szolgáltatásait teljesen ingyen és bérmentve.


Vöröskereszt Remény Program – Pályázat nyári táborok kiegészítő támogatására - 2013.04.23,›››

A Magyar Vöröskereszt pályázatot ír ki „Remény program” keretében a nyári táborok kiegészítő támogatására.A program azon fogyatékkal élő illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekre fókuszál, akiknek nincs más lehetőségük a nyár folyamán szabadidős és társas tevékenységekben történő részvételre.


PLURAL+ Ifjúsági Videó Fesztivál – Videópályázat - 2013.04.23,›››

Az ENSZ “Szövetség a Civilizációért” és a Nemzetközi Migrációs Szervezet ismét megrendezi a Plural+ Ifjúsági Videó Fesztivált, amelyre videópályázatot hirdet.


Hogyan készítsünk éves jelentést? Folytatódik az Európa Ház „Civil Szolgáltatások Másképp” programsorozata - 2013.04.23,›››

Folytatódik az Európa Ház „Civil Szolgáltatások Másképp” programsorozata. Legkésőbb május 31-ig a legtöbb civil szervezetnek el kell készítenie éves jelentését és közhasznúsági mellékletét, a civil törvény 2012-es életbe lépése óta először kötelezően az új szabályok szerint. Milyen űrlapot használjanak? Melyek a kötelező mellékletek? Hová küldjék az elkészült jelentést? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ a rendezvényen, melyre meghívnak minden érdeklődő civil szervezetet. A résztvevőknek szakmai háttéranyagot biztosítanak. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Időpont: 2013. április 25. (csütörtök) 11.00-13.00 óra
Helyszín: Civilek Háza (Budapest XIII., Váci út 50., legközelebbi metrómegálló: M3, Lehel tér)
Szervező: Európa Ház, további információ: info@eucivil.hu


Elindult a 2013. évi egységes területalapú mezőgazdasági támogatás! - 2013.04.20,›››

2013. április 10-én elindult a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás és további 25 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtása. A benyújtás határideje: 2013. május 15. Az egységes kérelmeket online, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján lévő "e-Egységes kérelem" menüponton keresztül lehet kitölteni és beadni. Május 15. utáni benyújtás esetén munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege. A 2013. június 10. után beérkezett igényeket az MVH elutasítja.


Emlékezet – Visszaemlékezés gyűjtő pályázat - 2013.04.20,›››

A pályázat kiírója magánszemélyektől vár minden visszaemlékezést, levelezést, melyek a világháborúk, frontok, hadiesemények, megszállások, diktatúrák, kitelepítések, politikai perek, 1956 eseményeit vagy azok hatásait viselő mindennapokat örökítenek meg.


A Visegrádi Alap 2013. évi pályázatai - 2013.04.18. ›››

A Visegrádi Alap 2013-ban is meghirdette népszerű pályázatait.

A pályázatok megtalálhatóak a következő weboldalon:


VI. Kárpát-medencei Ifjúsági Képzőművészeti Tábor – Pályázati felhívás - 2013.04.09. ›››

A Magyarság és Nemzettudatért Alapítvány 2013. júliusában rendezi meg a VI. Kárpát-medencei Ifjúsági Képzőművészeti Tábort az erdélyi Gyergyószárhegyen, melyre pályázat útján toboroz résztvevőket, fiatal képzőművészeket.

A kiírt pályázat megtalálható a következő weboldalon:


Pályázat gyermekek- és fiatalok közösségeinek és ifjúsági civil szervezetek rendezvényeinek támogatására - 2013.04.04. ›››

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram keretében pályázatot hirdet gyermekek és fiatalok közösségeinek és ifjúsági civil szervezetek rendezvényeinek támogatására.

A kiírt pályázat megtalálható a következő weboldalon:


Pályázat határon túli gyermek- és ifjúsági közösségek, civil szervezetek és szakemberek rendezvényeinek támogatásáran - 2013.04.04. ›››

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet a Gyermek- és Ifjúsági Alap keretében pályázatot hirdet határon túli gyermek- és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek és ifjúsági szakemberek rendezvényeinek támogatására.

A kiírt pályázat megtalálható a következő weboldalon:


“Gazdálkodó település”: a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének közös pályázati kiírása - 2013.03.28. ›››

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a “Példát átadó gyakorlatok pályázatát – a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját” már 2008-tól minden évben meghirdeti. 2013-ban a megvalósításában részt vesz a Vidékfejlesztési Minisztérium is.

A „Gazdálkodó település” című pályázati kiírás célja olyan települések felkutatása, amelyek helyi erőforrásokra alapozott önkormányzati mezőgazdasági programot működtetnek, valamint a településen helyi termelői piacot üzemeltetnek.

A pályázat megtalálható a következő weboldalon:


Honlap pályázat kis és középvállalkozások, civil szervezetek részére - 2013.03.26. ›››

A Néró Média pályázatot ír ki kis és középvállalkozások, valamint a civil szervezetek kommunikációs versenyképességének megőrzése, webes megjelenésének vagy arculatváltásának támogatása érdekében.

A pályázat megtalálható a következő weboldalon:


Pályázat ifjúsági programok megvalósítására az Európai Ifjúsági Hét 2013 keretében - 2013.03.22. ›››

Az NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda pályázatot hirdet ifjúsági és fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek számára az Európai Ifjúsági Héthez kapcsolódó ifjúsági programok megvalósítására.

A kiírt pályázat megtalálható a következő weboldalon:


Pátka község Önkormányzat pályázata a civil szervezetek támogatásához - 2013.03.21. ›››

Pátka Község önkormányzata közzéteszi a civilszervezetek támogatására kiírt 2013. évi pályázatát, melynek beadási határideje 2013.03.31.

A kiírt pályázat az alábbi helyen érhető el:


Közeleg az NEA civil szervezeteknek szóló pályázatainak határideje!!!- 2013.03.20. ›››

Hamarosan, 2013. március 25-én lejár a Nemzeti Együttműködési Alap civil szervezetek szakmai programjainak megvalósítását támogató pályázatok beadási határideje. A NEA által kiírt pályázatok számos civil szervezet társadalmilag hasznos tevékenységének megvalósításához járul hozzá.

A kiírt pályázatok megtalálhatóak a következő weboldalon:


Pátka Község Önkormányzata pályázatot hírdet civil szervezetek 2012. évi támogatására ›››

Pátka Község önkormányzata közzéteszi a civilszervezetek támogatására kiírt 2012. évi pályázatát:

Felhívás szövege

Pályázati adatlap

 


-= Vissza a lap tetejére =-Oldal tetejére

 
 

 

 

© 2013 - Minden jog fenntartva. Felelős szerkesztő: Gerencsér Attila